INTERJÚ GIANNALBERTO BENDAZZIVAL 

2015.06.26. 14:47:46 

1956-ban, 10 évesen hallott először Magyarországról. Mire emlékszik ebből az első „találkozásból”?

1956 elején még csak annyit tudtam Magyarországról, hogy valahol benne van a földrajzi atlaszban. Aztán október-novemberben megtörtént a forradalom. Mivel külföldi vagyok, nem az én dolgom politikailag megítélni egy olyan eseményt, amellyel kapcsolatban még ma is rengeteg az egymásnak ellentmondó vélemény.
Én személy szerint az egészet egy beavatási rítusként éltem meg: ekkor lettem gondtalan gyermekből tudatos polgárrá. Az, hogy egy nép spontán fellázadt elnyomói ellen, és hogy erre az elnyomók árulással megölték a forradalom vezetőit és a szabadságharcosokat, megtanított a szabadság szeretetére, és az érte való küzdésre. Ne vegye hízelgésnek, mert nem annak szánom: a szíven mélyén úgy hiszem, hogy a magyarok a világ legnemesebb népe.

Végzettsége szerint jogász. Hogyan keveredik egy ügyvéd az animációtörténet bűvkörébe?

14 éves koromban kezdett el érdekelni a mozi és az animáció, 18 éves koromban kezdtem el írni róluk. Beleszerettem az – akkor még számomra – teljesen újszerű filmnyelvbe, miközben érdekelt a költészet, a zene és a képzőművészet is. Olyan filmes kifejezőformát kerestem, amely ugyanazon tömörséggel, szimbólumokkal, metaforákkal bírt, mint a költészet. A keresett nyelvet a szerzői animációban találtam meg. A jogi diplomámmal sosem kezdtem semmit, egyetemre azért mentem, hogy a családomban akkoriban történt tragédiák elől elmeneküljek. Egyetemi szintű filmes képzés viszont ekkor még nem volt Olaszországban.
A magyar animációról Matolcsy Györgytől hallott először, aki a Pannónia Filmstúdió igazgatója volt. Hogyan történt a megismerkedésük?
Azt hiszem, először 1971-ben, Annecyban találkoztam Matolcsy Györggyel, aki azóta sem változott semmit: ugyanaz a finom beszédű, éles elméjű, nyitott és finom humorérzékkel megáldott úriember maradt, aki mindig is volt.

Ön szerint kik az animáció legfontosabb mesterei? Kik azok, akikről részletesen tanít az animációtörténeti óráin?

Walt Disney, Alexandre Alexeieff, Norman McLaren, Len Lye, Jurij Norstein, a United Productions of America rendezői, a Zágrábi Iskola alkotói és John Lasseter. A magyarok közül Jankovics Marcell, Reisenbüchler Sándor és Kovásznai György munkásságát szoktam kiemelni.

Cartoons című könyvét az egyetemes animáció történetét legjobban összefoglaló kötetnek tartják. Mi késztette, hogy összeállítson egy ilyen volumenű könyvet 1996-ban?

1971-ben egy kávézóban arról panaszkodtam a fesztiválos ismerőseimnek, hogy az animáció világtörténetéről egyetlen olyan könyv sem jelent még meg, amely kielégítő módon mutatná be a témát. Az annecy-i fesztivál akkori igazgatója viccesen megjegyezte: „Csak te vagy olyan bolond, aki vállalkozna egy ilyen őrültségre.” Mindenki nevetett, beleértve engem is. Egy perccel később már neki is fogtam a kutatásnak. A könyv egy rövidebb formában először hét évvel később jelent meg, majd 1984-ben döntöttem úgy, hogy átdolgozom és 1988-ban kiadtam a már teljes könyv, a Cartoons olasz változatát. Az angol verzió 1994-ben jelent meg.

Már jó ideje tervezi a könyv újrakiadását, mikorra várható a megjelenés?

2009-ben rájöttem, hogy talán arra még van időm és energiám, hogy egyszer átdolgozzam a könyvet. Ebben több, az egyes országok történetét ismerő szakember segítségére támaszkodtam, az eredmény pedig Az animáció világtörténete let, amit idén ősszel ad ki a Focal Press, három kötetben.

Ha visszarepülhetne az időben, kik volnának azok a múltbéli animációs művészek, akiket személyesen is szeretne megismerni – és kik azok a kortársak, akikkel ma is tartja a kapcsolatot?

Teljesen érzelmileg és nem tudományosan megközelítve a kérdést: mindenekelőtt a francia–orosz avantgárd művészt, Alexandre Alexeieffet szeretném ismét felkeresni. Ő volt a legjobb barátom, pótapám, pótfivérem. Noha 1982-ben meghalt, még ma is néha azon kapom magm, hogy nyúlok a telefonért, hogy felhívjam, és kikérjem a véleményét valamiről. A kortársak közül Szilágyi Varga Zoltán, Vibeke Sorensen, Piotr Dumala, Pedro Serrazina és Jean-François Laguionie azok az alkotók, akikhez a leginkább kötődöm.

Már jópár évtizede jár animációs filmfesztiválokra. Gondolom, sokat változott a szerepük és a küllemük az idők folyamán. Ön miben látja a legfőbb változásokat?

Régen sokkal kevesebb fesztivál volt, és azok inkább hasonlítottak a tudományos konferenciákhoz. A néző inkább azt érezte, hogy egy szakértői körhöz tartozik, akik azt figyelik, hogy milyen új filmek és trendek bukkannak elő. Rengeteg jól szerkesztett, izgalmas retrospektív programot is lehetett látni. Ma tucatszám rendezik az animációs fesztiválokat, amelyeknek az a feladatuk, hogy a profitorientált forgalmazáson kívül eső művészfilmeket bemutassák. Van olyan fesztivál, ami jól szervezett, profi intézmény, és van, ami amatőr, de általánosságban mind a nagyközönséget célozza meg és nem a szakértőkhöz szól.

Már többször járt a KAFF-on. Milyen emlékek fűzik a fesztiválhoz és a városhoz?

Már legalább hatszor jártam a KAFF-on, ahová mindig nagy öröm volt jönnöm. A fesztivál igazgatója, Mikulás Ferenc nagyon kedves barátom, és mindig öröm őt újra látnom. Az alkotók, akikkel találkozom, nagyon kedves, finom emberek, sokan közülük régi jó barátaim. Persze, Kecskemét városa nincs dugig olyan történelmi emlékekkel, mint Párizs, vagy Velence – viszont sokkal nyugodtabb és barátságosabb. Tulajdonképpen teljesen igaz rá a régi közmondás: „Akkor szeretsz egy várost, ha vannak ott barátaid.”
 


 
 
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies